-
2010.07.22. 21:24
-
2010.06.12. 21:51
-
2009.12.03. 22:20
-
2009.12.03. 21:57
BL: Bemutatjuk az A.C. PAOK Thessaloniki csapatát - VIDEO
A csapat hivatalos neve:A.C.PAOK Thessaloniki
Alapítás: 1976
Nemzetiség: Görög
Hivatalos színük: fekete-fehér
Eredmények: 1x Görög bajnok (2008/2009)
Honlapjuk: http://www.paokas.gr
A csapat 1999/2000-es szezonban második helyen végzett a görög másodosztályban, ezzel kivívta, hogy a következő évben az első osztályban játszhasson! Nem is volt más a cél a 2000/2001-es szezonban, mint bentmaradni a görög első osztályban, ami sikerült is. Majd a következő két évben a 12. csapatos bajnokság 7. helyén végzet a Thessaloniki. 2003/2004-es szezonra azonban az összes idegenlégiós, a szerb kapus Rangelovits kivételével elhagyat a csapatot, majd visszaestek az év végén a második vonalba. Egy évet húztak le újra a másodosztályban, majd 2004/2005-ös szezonban sikerült a visszajutás az élvonalba, azóta itt szerepelnek, tavaly pedig sikerült elhódítaniuk a görög bajnoki címet is. A BL selejtezőben pedig nagy meglepetésre döntetlent játszottak az ukránokkal, és jobb gólkülönbséggel (egy góllal dobtak többet) jutottak be a főtáblára!
Nemzetközi eredményei:
2006/2007 KEK 2. forduló (Vardar Skopje búcsúztatta a görögöket kettős győzelemmel, 29:34 majd 43:29 volt az eredmény)
2007/2008 EHF Challenge Cup 2. forduló, C-csoport (Kolubara - Puki jelenlegi csapata - 3 góllal verte meg őket, egy londoni csapatot 21:32 arányban győztek le, valamint egy ukrán csapat - Burevestnik Lugansk - 31:28-ra diadalmaskodott felettük!)
2008/2009 EHF Challenge Cup 1/8 (tavaly a Challenge Kupa nyolcaddöntőjéig jutottak itt a román Stiinta Municipal Dedeman Bacau összesítésben egy góllal - 28:31 majd 29:31 - búcsúztatta a helléneket)
Bajnokok ligájában még nem indult a csapat. Olyan játékosuk azonban van, aki korábban már szerepelt a legrangosabb sorozatban: Grubanov (Viborg), Kominek (Athen), Kokonis (Athen), Riganas (Athen, Filippos - Éles József és Doros Ákos csapattársaként).
A 2009/2010 BL csoportkörbe a SPE Strovolos-n (32:29) és a ZTR Zaporozhye-n (30:30) keresztül kerültek be.
A játékoskerete:
Apostolidis Panagiotis
Chatzigiannidis Apostolos
Evangelidis Theodoros
Gourgoumis Konstantinos
Grubanov Milan (SRB)
Kokonis Nikolas
Kominek Jan (CZE)
Marango Raqi (ALB)
Misyrlis Christos
Naoumidis Evripidis
Palaskas Apostolos
Petridis Ioannis
Petridis Theodoros
Riganas Nikolaos
Saoulidis Antonios
Sevastidis Ilias
Tsakiris Dimitrios
A csapat névsorból is kitűnik, hogy összesen három légiósuk van. Összesen 3 játékosuk válogatott kerettag. Egy elég gyengének mondható európai bajnokságban győzedelmeskedtek tavaly.
A csapat nagyon fiatal, és a játékosok nem éppen magasak. Szinte egytől egyig 190cm alatt vannak, a két kapus Kominek (196cm), Chatzigiannidis (199cm) talán a két legmagasabb játékos. A szintén kapus Gourgoumis 186cm magasra nőtt.
A PAOK válogatott játékosai: Evangelidis, Naoumidis, Riganas. Az utóbbi játékos idei igazolásuk, a nyáron (vagyis nyár végén) csatlakozott a PAOK-hoz.
Ennél többet nemigen lehet tudni a csapatról, ami biztos, a görög nem mondható kézilabda nemzetnek, a PAOK ellen kötelező lesz a győzelem, itthon és idegen egyaránt.
A PAOK (talán egyetlen) magyar vonatkozása: Székely István a 2006/2007-es szezonben a görököket erősítette.
A klub első meccsén 26 góllal (4 perc után már 5-0 volt a Montpellier javára) nyert a Karabaticcal felálló francia Montpellier. A Karabaticcsal érkező Katvicnik hétszer talált be míg a francia kapus Nebojsa Stojinovic a csapat honlapja szerint 25 védéssel járult hozzá a fölényes győzelemhez! A PAOK gólszerzői: Evangelidis (6), Tsakiris (5), Marango (4), Riganas (4), Sauolidis (1). A franciák nem kértek időt a meccsen, míg a görögök az első félidőben már az 5. percben kikérték az idejüket. A PAOK első meccse alapján úgy tűnik, hogy a többi csapat számára a gólkülönbséget javító csapat szerepét fogják betölteni a csoportban.
A hétvégén tehét kötelező a győzelem!
Ne felejtsen el senki tippelni a Pick-Tipp játékunkon, szombaton pedig buzdítsa a csapatot a csarnokban!
Bajnok a PAOK (fotók): http://www.flickr.com/photos/axilleas4/3589150204/in/set-72157621788175806/
És video:
Lelkes szurkolótábora van a görögöknek:
BL-selejtező:
Ha jól sejtem, ez a bajnoki döntő, és a balhé:
Görög bajnoki meccs:
Ilyet is tudnak:
Románok elleni Challenge Kupa meccs:
Nagyon lelkes csapat, nagyon lelkes (fanatikus) szurkolókkal!
HAJRÁ SZEGED
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hozzászólások
Kicsit frissitettem a cikket Tonca
kicsit
:D:D
najo, nagyon
Írtam is ,hogy tedd meg!

Én a kezdő löketet adtam meg.
Egyébként hol találtál róluk infókat?
az legyen az en titkom

de angol nyelvut sehol!
Hat igen, a gorog szurkolasrol lehetne peldat venni.
Panathinaikos (ismert video) http://www.youtube.com/watch?v=u0rMe2Vyb9E
Aki meg nem szavazott, voksoljon a jobb oldalon, hogy szerinte mikor lesz telthaz!
bwin:
Pick Szeged 1.01
X 19.00
A.C. PAOK 17.00
bet-at-home:
1.01 14.00 14.00
Ez teljesen tükrözi az erőviszonyokat!
Aki nem olvasta a csapat honlapjan a PAOK kalandos utjat, mindenkeppen olvassa el a kovetkezo hireket, ebben a sorrendben.
Korabban, amikor olvastam a masodikat, en kb sirtam a rohogestol
http://pick-szeged.sport.hu/hirek/merre-jar-a-paok-/1143/
http://pick-szeged.sport.hu/hirek/paok-sztori-2-resz-/1145/
http://pick-szeged.sport.hu/hirek/paok-sztori-3-resz-/1146/